A Davidikum Római Katolikus Középiskolai Kollégium szervezésében, az idei tanévben immáron 3. alkalommal hirdették meg a szervezők a vetélkedőt 7. osztályosok számára.
Ebben az évben „Bódi Mária Magdolna élete” volt a téma, hogy ezzel is elmélyítsék a közelgő boldoggá avatására való készületünket. Az írásbeli fordulóra 5 egyházmegyéből, 20 településről és 27 iskolából, valamint egy plébániáról összesen 52 csapat nevezett, ami felülmúlta várakozásokat. Az írásbeli feladatsor 8 feladatból állt. Többek között: rejtvényekből, fogalmazásból, versírásból és annak illusztrálásából, igaz-hamis állítások javításából állt össze az első forduló. A verseny elérte a célját, amely az volt, hogy a fiatalok minél több ismerethez jussanak, elmélyüljenek a Bódi Mária Magdolna a fiatal vértanú életében.
A március 14-én délután megrendezett döntőre 12 csapat érkezett. A legmesszebbről Szentgotthárdról kerültek a döntőbe. Az utolsó megmérettetésre 14.00-kor került sor a kollégiumban. A 3 fős csapatoknak 7 feladatot kellett megoldaniuk. Az első feladat egy négysoros csapatinduló írása volt, melyet hibás mondatok javítása, szókereső, puzzle kirakása és rejtvények, majd végül képfelismerés követtek.
A verseny eredménye végig nagyon szoros volt, a csapatok nagyon alaposan felkészültek a döntőre. Az első helyezett állatkerti belépőjegyeket, a második könyvutalványt, a harmadik ajándékcsomagot kapott. Ezen kívül minden döntőben résztvevő diák a Veszprémi Főegyházmegye ajándékát kapta, amit a Szaléziánum Könyv- és Ajándékbolt állított össze, és amelyet Dékány Árpád Sixtus emeritus apát, az EKIF (Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága) vezetője személyesen adott át.
A verseny végén minden csapat vihetett magával kollégisták által készített „utazókavicsot”.
A végeredmény:
I. FELICITATUS CSOPORT – Nepomuki Szent János Plébánia – Gyulafirátót
Felkészítő tanáruk: Andrónyi Lívia
II. Magdi őrangyalai – Rammassetter Vince Testnevelési Általános Iskola
Felkészítő tanáruk: Hegedüs Ágnes
III. Isten bárányai – Padányi Katolikus Iskola, Veszprém
Felkészítő tanáruk: Hutvágner Erika
IV. Téged ki tart meg? – Csány-Szendrey Általános Iskola és AMI
Felkészítő tanáruk: Macákné Ruff Anikó
V. CREDO EGYESÜLET – Csabrendeki Általános Iskola
Felkészítő tanáruk: Kulcsár Henrik
VI. HIT HARCOSAI – Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Felkészítő tanáraik: Reitter István; Riederné Fenyvesi Bernadett
VII. SZIK-es gitárosok – Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Felkészítő tanáraik: Reitter István; Riederné Fenyvesi Bernadett
VIII. Imádság lángjai – Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Felkészítő tanáraik: Reitter István; Riederné Fenyvesi Bernadett
XI. “MAGVETŐK” – Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola
Felkészítő tanáruk: László Szilvia
X. BÓDI MAGDIK – Szent Gotthárd Általános Iskola, Gimnázium és Technikum
Felkészítő tanáruk: Pongrácz Benedek
XI. SZENT HÁROMSÁG – Csány-Szendrey Általános Iskola és AMI
Felkészítő tanáruk: Macákné Ruff Anikó
XII. Magdi hű követői – Csopaki Református Általános Iskola
Felkészítő tanáruk: Kristály Katalin
Minden csapatnak és felkészítő tanárának szívből gratulálunk az elért eredményhez!