Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak és nem fonnak; mégis, mondom nektek: még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. (Mt 6, 28-29)
Zúgjon a tenger s ami betölti azt,
a földkerekség és lakói.
Tapsoljanak a folyóvizek,
és a hegyek is mind ujjongjanak
az Úr előtt, mert eljön
megítélni a földet. Isten dicsőségét beszélik az egek,
és keze művét hirdeti az égbolt. (Zsolt 98, 7-9)
Ezt harsogja az egyik nap a másiknak,
erre tanítja az egyik éj a másikat.
Nem sustorgással, nem dadogással,
hogy ne lehetne érteni őket:
az egész földre elhat szózatuk,
s a földkerekség határaira szavuk.
Bennük ütötte fel a napnak sátrát,
s az, mint a vőlegény, kilép nászházából,
mint a hős, ujjongva indul neki útjának.
Az ég egyik szélén kel föl,
és útja annak másik széléig jut el,
és nincs, aki melege elől elrejthetné magát. (Zsolt 19, 1-7)
Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. (Róm 8, 19)